|
TELEPÜLÉS |
|
|
|
|
ÖNKORMÁNYZAT |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
INTÉZMÉNYEK |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
KULTÚRA |
|
|
|
SZABADIDŐ |
|
|
|
|
|
|
|
|
Erdei iskola |
| |
|
Erdei Iskola Szolgáltatásunk Céljai |
|
Erdei iskola: sajátos, a környezet adottságaira építő nevelés- és tanulás-szervezési egység. A szorgalmi időben megvalósuló, egybefüggően többnapos, a szervező oktatási intézmény székhelyétől különböző helyszínű tanulásszervezési mód, amelynek során a tanulás a tanulók aktív, cselekvő, kölcsönösségen alapuló együttműködésére és kommunikációjára épül. A tanítás tartalmilag és tantervileg egyaránt szorosan és szervesen kapcsolódik a választott helyszín természeti, ember által létesített és szociokulturális környezetéhez. Kiemelkedő nevelési feladata a környezettel harmonikus, egészséges életvezetési képességek fejlesztése, és a közösségi tevékenységekhez kötődő szocializáció. |
|
Erdei iskola szolgáltatás az a szolgáltatás, amely az erdei iskola nevelési- és tanulásszervezési egység megvalósításához megfelelő helyszínt, az arra kidolgozott szakmai programot, és a tervezett tevékenységekhez szükséges szakembereket, eszközöket és anyagokat a pedagógusok igényei és elvárásai szerint szakszerűen és rendszerszerűen biztosítani kész és képes. |
|
Báta a Sárköz legdélebbi települése, Budapesttől 170 km-re délre, Tolna megyében a Duna és a Duna-Dráva Nemzeti Park mellett fekszik. Az 56-os útról közelíthető meg.
Az Erdei iskola programmal a Szekszárdi Kistérségben a Gemenci Erdő közvetlen közelében fekvő ezer éves múltra visszatekintő Báta község természeti, történelmi, és kulturális adottságainak bemutatásán keresztül szeretnénk elérni a következő célokat: a közösség összetartó erejének növelése. |
|
A tábor témája: a terület természeti, történelmi és kulturális értékeinek megismerése. Hogyan élt és él együtt az ember a természettel úgy, hogy azt a lehető legkisebb módon károsítja |
|
A foglalkozások lebonyolítása, a kísérők szerepe:
A különböző foglalkozásokat az adott szakterületet képviselő, illetve gyakorló témavezetők tartják, melyhez természetesen csatlakozhatnak a csoportot kísérő nevelők is. A kísérők feladata ezen kívül a gyermekek felügyelete, illetve igény szerint szabadprogramok szervezése, melyhez a táborhely felszerelései szolgálnak segítségül (sporteszközök, társasjátékok).
A kirándulásokhoz, a települést és környékét megismertető programokhoz helyismeretünkkel igyekszünk a különböző korosztályok érdeklődési körének megfelelően összeállítani a legérdekesebb látnivalókat. |
|
A foglalkozáson alkalmazott módszertani elvek céljai:
Az iskolai keretektől eltérő, kiscsoportos munkák során a részt vevőknek fejlődnek együttműködési készségeik, megtanulják, hogy egy csoportfeladat megoldása során saját, és a közös munkájukért egyaránt felelősek. (kooperatív módszer)
A fiataloknak lehetőségük nyílik egy-egy gyakorlati jellegű probléma többoldalú megközelítésére, közös megoldására. (projekt-módszer)
A módszerek élményt jelentenek a tanulóknak azzal, hogy a már elsajátított megismerési módszerek segítségével önállóan szerezhetnek ismereteket egy számukra még új és ismeretlen területről. |
|
Témakörök: |
|
Természeti környezet: (3 modul) keretében (3 x 6.000,- Ft) |
|
Meghatározó modul a Duna –Dráva Nemzeti Park gemenci tájegységének interaktív megismertetése.
A program fontos elemei:
Az ártéri erdő, mint a növények élőhelye (növényismeret, növénygyűjtés szabályai, növényhatározás, védett növények, gyógynövények).
Az ártéri erdő, mint az állatok élőhelye (fajismeret: rovarok, madarak védett madarak fekete gólya, emlősök, és ezek életmódja).
Az erdő és az ember kapcsolata (erdőgazdálkodás, vadgazdálkodás, vadászat).
Vízszabályozás (holtágak, csatornák,védőgát, szivattyúház, kövezés).
A halászat és eszközei |
|
Történelem: (3 modul) keretében (3 x 6.000,- Ft) |
|
1093-ban Szent László király Bátán bencés apátságot alapított a Klastrom-hegyen, a Szent Vér ereklyéről nevezetes búcsújáró helyen több királyunk megfordult, kedvelt tartózkodási helye volt a Hunyadiaknak. A település a mai napig őrzi a sárközi népművészet gazdag hagyományait, a viaszos technikával történő tojásírást, szövést, csipkevarrást. A sárközi táncokat és dalokat népszerűsítő helyi tánccsoport a világ számos országát bejárta nagy sikerrel.
Az erdei iskolai programban a tanulók aktív közreműködésével a falu látnivalóit kívánjuk megismertetni: a Sárköz leggazdagabb helytörténeti néprajzi gyűjteményét őrző Tájház; Czencz János festőművész galériája; Szent Vér-templom; Szent Mihály-templom; Nepomuki Szent János-szobor (műemlék); Európában egyedülálló az 1897-ben épült (eredetileg gőzgéppel hajtott) faszéngáz generátoros robbanómotorral működő szivattyútelep, mely egész Sárköz belvízmentesítését hivatott biztosítani, és a mai napig működőképes.
Igény szerint kirándulást szervezünk a Vosinszky Megyei Múzeumba, ill. a Mohácsi csata emlékhelyére. Az öt nap programjába alternatívaként beilleszthető a Hunyadiak korát megjelenítő projektnap. |
|
Népi Kultúra: (3 modul) keretében (3 x 6.000,- Ft) |
|
Elmúlt idők embereinek mindennapi élete (Helyszín: Bátai Tájház és Halászház, Fazekas Alapítvány, Czencz János festőművész emlékháza): Ismerkedés a Sárközben élő magyar parasztok lakóházával, udvarával és eszközeivel.
A néptánc és népdal tanulással fejlesztjük a népi kultúra iránti érzékenységet, amely egyszerre nyújtja önmagunk érzelmi gazdagodását és a körülöttünk levő világ megismerésének lehetőségét játékosan, kényszer nélkül és vidáman. |
| |
| Érdeklődni: |
info@bata.hu |
| |
|
|
| |
Kézműves tábor |
| |
| |
Sok szeretettel várjuk osztályok, illetve csoportok jelentkezését, akik érdeklődnek a kézművesség, a gasztronómia és a népművészet hagyományai iránt. |
|
|
Táborunk ideje alatt elsajátíthatják számos népi kismesterség alapját. Megismerhetik a tojásírást, a szövést, a csomózást, a hímzést, a gyöngyfűzést, ezenkívül a halászháló készítést, a fazekasságot és a bőrdíszművességet. |
|
|
Megtanulhatnak a táborozók kenyeret, lakodalmas kalácsot, lepényt és rétest sütni, illetve bepillantást nyerhetnek a bátai hagyományos ételek elkészítésének fortélyaiba. |
|
|
A kézműves foglalkozásokat kirándulások, faluséták fűszerezik. |
|
|
A kézműves foglalkozásoknak a 2005-ben Év Tájháza kitüntető címet elért Tájházunk kézműves műhelye ad otthont. A foglalkozásokat zsűrizett termékekkel rendelkező kézművesek tartják. |
| |
| Elhelyezés: falusi vendégházakban |
| |
| Érdeklődni: |
info@bata.hu |
| |
+36/20/575 35 30 |
| |
|
|
|
| |
| Néprajz |
|
|
Hon és népismereti tantárgy oktatásának segítésére az alábbi témakörök szerint csoportosítva mutatjuk be a Tájházat |
| |
|
» Ház, hétköznapok a házban és ház körül
» Népi ételkészítés, étkezési szokások
» Ünnepek, jeles napok, ünnepi szokások: |
|
Húsvéti ünnepkör
pünkösdi ünnepkör
Karácsonyi ünnepkö |
|
» Népviselet.
» Gazdasági épületek( állattartás, terménytárolás).
» A paraszti munka, munkához kapcsolódó szokások.
» Termények, termékek, falusi kereskedelem
» Mesteremberek, mesterkedő parasztok
» A faluközösség |
|
|
Érdeklődni: |
|
|
| |
|