|
TELEPÜLÉS |
|
|
|
|
ÖNKORMÁNYZAT |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
INTÉZMÉNYEK |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
KULTÚRA |
|
|
|
SZABADIDŐ |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Kemencében sült kenyér
Jánosi Jánosné Bocz Erzsébet |
| |
|
| |
Hozzávalók: 2 kg liszt, 2 evőkanál só, 6 dkg élesztő, víz.
Este kovászt készítünk: a liszt 1/5-öd részéből, az élesztőből és langyos vízből. Ezt reggelig melegen tartjuk!
Reggel kezdjük a dagasztást. 1 kg liszthez kb. 4 dl vizet számolunk. A vízben elolvasztjuk a sót, úgy tesszük a liszthez. Addig dagasztjuk, amíg a kezünkről letisztul a tészta. Dagasztás után 1 órán át pihentetjük. Pihentetés után kiszakítjuk a tészta kb. negyed részét, ebből majd lepényt készítünk. A kenyérnek valót átgyúrjuk. Szakajtóba konyharuhát terítünk, belisztezzük és ebbe tesszük a tésztát. Letakarjuk, kb. 30 percet állni hagyjuk, majd sütőlapátra borítjuk úgy, hogy a teteje legyen alul. Vízzel megmosdatjuk, a tetejét bevágjuk tetszés szerint, majd sütőbe tesszük. Amikor megsült a kenyér, kivesszük a sütőből és újra vízzel megmosdatjuk. Kihűlve szeletelhetjük. |
| |
|
| |
Ezt a lepény addig készítjük el kenyérsütés közben, amíg a kenyértészta a szakajtóban pihen. A kenyértésztából elvettünk egy lepényre valót, amit kb. 1 cm vastagságúra kinyújtunk úgy, hogy a széle magasabb legyen. Ujjainkkal lyukakat nyomkodunk a tésztába és olvasztott kacsa- vagy disznózsírral meglocsoljuk, megsózzuk. Azonnal megsütjük. |
| |
|
| |
Volt aki nem lepényt készített az elvett tésztából, hanem lángosnak sütötte meg.
Vékonyra nyújtsuk ki, derelyevágóval a kívánt nagyságúra vágjuk, majd bő forró zsírban süssük ki. |
|
* |
|
Bátai tejfölös lepény
Jánosi Jánosné Bocz Erzsébet |
| |
Hozzávalók: 1 kg liszt, 5dkg élesztő, 4 dl tejföl, 1 evőkanál só, bors, langyos víz. Ebből a mennyiségből két lepény lesz.
Elkészítés: a liszt 1/3 részéből, az élesztőből kevés vízzel kovászt készítünk. Kb. 10 percig állni hagyjuk, majd hozzáadjuk a többi lisztet és kb. 3-4 dl vizet, amiben előtte feloldottuk a sót. Jól kidagasztjuk, amíg a kezünkről a tészta letisztul. 15-20 percig kelesztjük. Lisztezett deszkára borítjuk, két részre osztjuk, cipókat készítünk, lisztezett konyharuhán pihentetjük újabb 15-20 percig. Ezután meghajtogatjuk: lisztezett deszkán nem túl vékonyra kinyújtjuk, 1 evőkanál olvasztott zsírral meglocsoljuk. Összehajtjuk és ismét 10-15 percig kelesztjük. Kizsírozott tepsibe (30cmx35cm) nyújtjuk, de nem nyomkodjuk! Ismét 1 evőkanál zsírral meglocsoljuk, 2 dl tejföllel megkenjük, sózzuk, ízlés szerint borsozzuk. Közepes hőmérsékletű sütőben pirosra sütjük. Tetejét megszórhatjuk szalonnakockákkal, vagy kolbászkarikákkal. |
|
|
|
|
|
Csuszáscsibe
Jánosi Jánosné Bocz Erzsébet |
| |
Hozzávalók: 1 egész csirke megtisztítva, 1 közepes fej hagyma, 1evőkanál zsír, 2-3 evőkanál őrölt paprika, 2 piros hüvelyes paprika, őrölt bors, só.
Elkészítés: a csirkét feldaraboljuk, a hagymát megtisztítjuk és a zsírban megpirítjuk. Félrehúzzuk a tűzről, beletesszük az őrölt paprikát és átkeverjük. Azután rátesszük a hagymára a csrkehúst és ezzel is jól atkeverjük. Felöntjük vízzel, megsózzuk és felforraljuk. Amikor a habját elforrta beletesszük a hüvelyes paprikát. Amíg megfől a hús, csipetkét készítünk.
Csipetke
2 egész tojás, csipetnyi só és annyi liszt amennyit a tojások felvesznek. Közepes keménységűre gyúrjuk, kb. 2-3 mm vastagságúra nyújtjuk, apróra csipkedjük.
Amikor a csirkehús megfőtt ízlés szerint borsozhatjuk, ha kell sózzuk. Beletesszük a húshoz a csipetkét, óvatosan átkeverjük, hogy ne törjük össze a húst. Mikor feljön a csipetke az étel tetejére levesszük a tűzről és tálalhatjuk. |
|
* |
|
Füstöltcsülkös bableves
Lukács Józsefné Bajnok Erzsébet
|
| |
Hozzávalók: 50 dkg nagy szemű tarkabab, 1 füstölt csülök, 25 dkg fehérrépa, 25 dkg sárgarépa, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 kis fej vöröshagyma, 2 fej fokhagyma, 2 db hívelös paprika, só, 2 evőkanál liszt, kevés zsír, töröttpaprika
A régi recept szerint ezt az ételt a határban főzték vaskraszlóban háromlábon, vagy otthon cserépfazékban, kemencén. Este a babot és a csülköt külön- külön vízbe áztatták, majd reggel a csülköt liszttel jól bedörzsölték, hogy a füst lejöjjön róla, majd langyos vízzel 2-3 lében megmosdatták. A babot vaslábosba tették, rávágták a vöröshagymát, a fokhagymát egészben, valamint beletették a zöldséget, sárgarépát, csülköt és a hívelös paprikát. Otthon kis lábosban egy vékony rántást készítettek: kevés zsírban 2 evőkanál lisztet, 1 kis fej vöröshagymát apróra vágva rózsaszínre pirítottak, töröttpaprikát tettek bele, kevés vízzel felengedték, majd összeforralták. A mezőr korsóban vittek vizet, az elkészített anyagokra a vaslábosba annyit öntöttek, hogy jól ellepje, rátették a háromlábra és alágyújtottak. Meg-meg rakták a tüzet, közben dolgoztak ésdélre megfőtt az ebéd. A csülökből kifőtt só gyakran elegendő volt, előfordult, hogy men is kellett beletenni. Kenyérrel fogyasztották. |
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
| |
|
|
|
| |
|
|
|
| |
|
|
|
| |
|
|
|
Harcsapörkölt túrós csuszával
Malagurszki Lajosné Gájer Mári |
| |
Hozzávalók:
Pörkölt: 3 kg harcsa, 30 dkg füstölt szalonna, 3 nagy fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1-2 cseresznyepaprika, 1 evőkanál édes őrölt paprika, 1 kávéskanál Vegeta vagy 1 evőkanál só, bors
Túrós csusza: 4 tojásból, fél kiló lisztből egy csipet sóval tésztát készítünk, nagykockára vágjuk.
Harcsapörkölt elkészítése: a kockára vágott szalonnát megpirítom, majd hozzáadom a kockára vágott vöröshagymát, fokhagymát, egy kis borsot és sót ( a többi sót a halra rakom). Amikor a hagyma megdinsztelődött, belerakom az őrölt paprikát, a szeletekre vágott harcsát és annyi vizet, hogy ellepje. Nagy lángon forralom, de ügyelni kell arra, hogyne keverjük, csak rázzuk a lábast, mert összetörik a hal. Forrás után kb. 35-40 percig közepes tűznél főzzük. Közben hozzáadjuk a vegetát, a cseresznye paprikát és ízlés szerint a sózzuk.
Túrós csusza elkészítése: A tésztát sós vízben kifőzöm. A zsírt, a tejfolt és a túrót egy lábasban megmelegítem, majd összekeverem a tésztával. Az így elkészített túrús csuszára merem azután a harcspörkölt szaftját. |
|
|
|
|
| |
|
|
|
| |
|
|
|
| |
|
|